– Melyik a kedvenc rovarod? – kérdezte a kislányom pár héttel ezelőtt, egy péntek esti sétánk közben. – És a pillangó nem ér, azt nem választhatod! – tette hozzá gyorsan, mielőtt bármit mondhattam volna. – Mindenki a pillangót választja.
– Hmmm… – gondolkodtam hangosan – Talán a szarvasbogár – válaszoltam végül.
– Az én kedvencem a szentjánosbogár. Szeretem a szentjánosbogarakat. – mondta szomorkásan.
Sétáltunk, és beszélgettünk, élveztük az együtt töltött időt. Hirtelen megkérdezte:
– Szerinted én jó vagyok? Úgy értem, rendben vagyok? – mutatott magára – Néha olyan másnak érzem magam…
Meglepetten álltam meg, és az arcát kutattam. Tudtam, éreztem, hogy mire gondol. Leültünk egy padra, és elmeséltem neki valamit a saját gyermekkoromból.
– Mikor annyi idős voltam, mint Te, én is mindig kívülálló voltam. Különböztem a többiektől, és ezért mindig kényelmetlenül éreztem magam. Csúfoltak, és nem vettek be a csapatba. Ez sokáig fájt nekem.
Ahogy töprengve nézett, eszembe jutott, amit a pillangókról mondott. Hogy mindenki a pillangókat választja. Átöleltem a vállát, és magamhoz szorítottam, mintha ettől a szavaim mélyebbre hatolnának.
– Szeretném, ha tudnál valamit. Nekem mindig elmondhatod, ha valami bánt, ha úgy érzed, különbözöl a többiektől, ha egyedül vagy, ha valami zavar. Nem foglak kinevetni. Nem foglak megvetni, és nem mondom, hogy ez nem nagy ügy. Nem fogom félresöpörni az érzéseidet, mert tudom, hogy az mennyire fáj.
– Azt hiszem, Te is olyan vagy, mint egy szentjánosbogár. – folytattam – Tudod, miért? – kérdeztem.
– Miért? – nézett rám reménykedve.
– Te is belülről ragyogsz. – simogattam meg a vállát. – Ezt a ragyogást nem mindenki látja, de én igen. Az én dolgom az, hogy ezt a ragyogást megőrizzem. Szóval, ha valaki csúfol, vagy undok megjegyzéseket tesz rád, akkor gyere, és mondd el nekem! Én meghallgatlak, megölellek, és nem hagyom, hogy kialudjon benned a fény, kicsi, bátor, különleges szentjánosbogaram.
Ahogy teltek a hetek, többször eszembe jutott ez a beszélgetés. A gyerekeknek az iskola vége sokszor nagy megterhelést jelent, különösen a szentjánosbogaraknak – azoknak a gyerekeknek, akik belülről ragyognak. Ekkor van a legtöbb eredményhirdetés, díjátadó, oklevél, taps. Ilyenkor általában a pillangók kerülnek a figyelem központjába. Ők olyan tökéletesek, olyan színesek, annyira nyilvánvalóan tehetségesek! De nem szabadna megfeledkeznünk a szentjánosbogarakról sem! Az ő győzelmeik csendesek, észrevétlenek. Gyakran senki sem figyel fel rá, hogy ők miben jók. Pedig a tehetség sokféle lehet. Talán éppen a Szentjánosbogár az, aki átadja a helyét a buszon az idős néninek. Lehet, hogy ő az, aki álmában dalokat ír, és végig dudorássza a napjait. Talán olyan képeket fest, melyek a lelkedbe marnak. Vagy annyira szereti a matematikát, hogy fejben még éjszaka is a számokkal foglalkozik. Számítógépzseni, aki ugrik, ha valamelyik tanárnak gondja van a géppel. Talán a konyhaművészet érdekli, vagy az állatok közt leli meg a nyugalmát. Lehet, hogy egy ültő helyében kiolvas egy könyvet. Talán ő az, aki figyel a magányosokra, aki észreveszi az észrevétleneket, a kiközösítetteket. Vagy talán ő maga a magányos, az észrevétlen, a kiközösített, aki arra vár, hogy valaki észre vegye az ő belső ragyogását a rengeteg fényes, színes, tökéletes pillangó között. Lehet, hogy Te is ismersz egy szentjánosbogarat. Lehet, hogy ez a Szentjánosbogár fontos neked. Talán éppen a legfontosabb.
Ha így van, kérlek, ne várj tovább! Mondd el neki, hogy Te mit látsz benne!
– Én látom a ragyogásod! Látom, amikor gitárt veszel a kezedbe, amikor sárga, zöld vagy arany ecsetvonásokkal fejezel be egy képet, látom, amikor csukott szemmel énekelsz, látom, amikor teli szájjal nevetsz. Látom, amikor a vízparton állsz, és a jövőn tűnődsz. Én látom a belső ragyogásod, drága, bátor, hős szentjánosbogaram! És – függetlenül attól, hogy más észreveszi-e vagy sem – tudd, hogy ez a ragyogás ott van, és hogy én látom. Ragyogj tovább! Énekelj, alkoss és álmodj tovább! Folytasd a varázslatot! Egy nap mások is észreveszik majd, amit én látok. És akkor ez a belső fény olyan ragyogó lesz, olyan fényes és gyönyörű, hogy a világ megtorpan egy pillanatra. És akkor majd csodálkozva néznek, hogy honnan ered. És mi ketten, Te és én, tudni fogjuk, hogy ez a fény mindig is ott világított, mert Te Szentjánosbogár vagy, aki belülről ragyog. És az én dolgom az, hogy ezt a ragyogást megőrizzem.